Ezüstérem az országos történelmi versenyen

 

 

2018. március 24-én került sor az Örökségünk’48 országos történelmi verseny döntőjére a Honvédelmi Minisztérium Kulturális Központjában, a Stefánia Palotában.

A rangos történelmi verseny döntőjének megnyitóján Dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke köszöntötte a tanulókat.

A 19. századi magyar történelemhez kapcsolódó írásbeli és szóbeli feladatokkal iskolánk csapata sikeresen birkózott meg, így a Vida Veronika (12. D), Szili Martina (11. D) és Putnoki Rita (11. D) alkotta csapat az előkelő 2. helyet tudta megszerezni a döntőbe jutott 13 szakgimnáziumi csapat között. Felkészítő tanáruk Takács Szilvia tanárnő volt.

 

Gratulálunk a szép eredményhez!

Tisztelt Szülők és Tanulók!

Az intézményünkben működő Gépészek a Gépészekért Alapítvány az EFOP 1. 8. 5-17. "Menő Menzák az iskolában" elnevezésű pályázat keretein belül

2018. március 28-án, szerdán 9. 30 – 10. 30 – ig

egészséges életmódot, egészséges táplálkozást népszerűsítő fórumot tart Béres Alexandra fitnesz világbajnok, Európa-bajnok, magyar bajnok, valamint curling magyar bajnok és Európa – bajnok sportoló, életmód tanácsadó részvételével.

Alexandra 09:30-tól 10:00 -ig iskolánk tornatermében tart egy átmozgató, alakformáló edzést. Ezt követően 10: 00-tól 10:30-ig a kollégium társalgójában közös salátakészítés lesz a program. A közös ételkészítés közben a résztvevők hasznos tanácsokat kaphatnak az egészséges táplálkozással, egészséges életmóddal kapcsolatban, és kérdéseket is tehetnek fel Alexandrának.

A sportolóról még több információt találnak weboldalán: https://www.beresalexandra.hu/

Minden kedves érdeklődő szülőt és tanulót szeretettel várunk!

 

 

ELC Angol Nyelvi Verseny

 

Március 22-én került sor az ELTHungary könyvterjesztő társaság által meghirdetett angol nyelvi versenyre. Ennek lényege, hogy a tanulók az adott szintnek megfelelő angol nyelvű olvasmányt megrendelik, így jogot szereznek a versenyen történő indulásra. A könyvek kézhezvételétől számított két héten belül pedig az ország minden pontján, ugyanabban az időben kitöltenek egy feladatlapot, amelynek kérdései 50%-ban a könyvhöz, 50%-ban pedig a célnyelvi civilizáció témaköréhez kapcsolódnak.

Iskolánkból hárman jelentkeztek: Novák Dóra (10.D), Hegedüs Csaba és Dömötör Ádám (9.d) tanulók. Eredményeiket körülbelül egy hónap múlva tudjuk meg.

 

Kulcsár József

 

 

Katasztrófavédelmi Verseny

 

Iskolánkat a 10.D osztályosok csapata képviselte az idei katasztrófavédelmi versenyen. A próbázóknak 10 feladatot kellett megoldani. A Rendezők a teljesítés színvonala mellett pontozták az egyes feladatok megoldására felhasznált időt is.

Diákjaink kicsit későn döntöttek úgy, hogy részt vesznek a megmérettetésen. Ezért és az utóbbi időben tapasztalható zord időjárás miatt a felkészülés túl rövidnek bizonyult.  Ennek ellenére sikerült megszereznünk a 4. helyet.

 

 

A Csapat jövőre is indul, viszont több gyakorlással, nagyobb erőbedobással szándékoznak küzdeni, a jobb helyezés érdekében.

A Csapat tagjai: Grübl Zoltán, Hammer Noémi Ivett, Latyák Pál, Niklai Péter, Oláh Zsófia. Felkészítő: Kulcsár József

 

 

 

 

VI. „LÉGY A SZAKMÁD MESTERE!” KIÁLLÍTÁS

 

A 2018. március 19-23. közötti időszakban bonyolítottuk le hagyományos rendezvényünket a Kaposvár-Somogyi Tehetségsegítő Tanáccsal és a Kaposvári Szakképzési Centrummal együttműködve, ahol a szakmájukban tehetséges tanulók mutatkoztak be.

A hétfőn tartott nagyszabású megnyitó ünnepségen a résztvevőket Pölöskei Gáborné (Nemzetgazdasági Minisztérium, Szakképzésért és Felnőttképzésért felelős Helyettes Államtitkár Asszony), Biró Norbert (Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke) és Sárdi Péter (Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Elnök Úr) köszöntötte, valamint tehetséges tanulók produkcióit is láthattuk.

Dr. Bögölyné Róber Judit (tagozatvezető) irányítása alatt készültek a bemutató standok, ahol kivétel nélkül nagyon színvonalas tanulói projekteket ismerhettek meg az érdeklődők.

Minden résztvevő iskola egy tehetséges tanulója – intézménye ajánlása alapján – egy szlovéniai kiránduláson vehet részt jutalomképpen:

  • Büki Amanda, a Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója,
  • Mészáros Mátyás, a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulója,
  • Szabó István, a Kaposvári SZC Szigeti- Gyula János Egészségügyi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója,
  • Baumgartner Bettina Judit, a a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója,
  • Dobos Klaudia, a Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnáziuma tanulója,
  • Orsós Sándor, a Kaposvári SZC Rudnay Gyula Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulója,
  • Gyánó Szilvia, a Kaposvári SZC Jálics Ernő Szakgimnáziuma, Szakképzőiskolája és Szakiskolája tanulója,
  • Németh Zsombor, a Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma tanulója,
  • Kárász Vivien, a SzekszárdiSZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma diákja,
  • Vámosi Norbert, a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma diákja,
  • Horváth Patrik, a Kaposvári SZC Lamping József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója,
  • Meláth Bence, a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola diákja,
  • Graf Andreas, a Kaposvári SZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója,
  • Molnár Máté, az FM DASzK Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulója,
  • Kunvári Janka, a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium diákja.

Gratulálunk nekik, jó kirándulást kívánunk!

A hét folyamán a kiállítást folyamatosan látogatták az általános iskolai csoportok és egyéni érdeklődők is. A regisztrációs ívek alapján több, mint 900 fő volt kíváncsi a szakmájukban tehetséges tanulók munkáira, felkészülési folyamatára.

Köszönjük, minden közreműködő munkáját!

Az eseményről készült képek megtekinthetők a galériában:

Az esemény sajtómegjelenései:

http://www.kormanyhivatal.hu/hu/somogy/hirek/atadtak-a-kaposvari-szakkepzesi-centrum-felujitott-epuletet

http://www.kszc.hu/joomla/index.php/rendezvenyeink/559-talentumok-a-kozeppontban

http://kaposvarhirado.hu/igy-dolgoznak-szakmajuk-legjobbjai

https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/fiatalok-de-mar-szakmajuk-mesterei-998031/

A Kapos Extra 2018. március 22-i számában megjelent:

 

ÁTATDTUK FELÚJÍTOTT ÉPÜLETRÉSZEINKET

 

2018. március 19-én sor került iskolánk megújult részeinek átadására:

  • új nyílászárókat, új külső szigetelést és színt kapott a kollégium épülete,
  • elkészültek a kollégiumi felvonók,
  • megújult a két iskolaépület bejárata,
  • felújították a Virág utcai épület homlokzati vakolatát,
  • elkészültek a kollégiumi társalgó tetővilágítói és vele együtt a tető szigetelése,
  • folyamatosan újul meg a két iskolaépület tetőszigetelése, hogy a fotovoltaikus rendszereket telepíteni lehessen,
  • számos kisebb szépítési, javítási munkát elvégeztek.

  Nagy szükség volt és van ezekre a munkálatokra, hiszen az épületek átadása óta nem került sor nagyobb felújításokra, csak kisebb karbantartási munkálatokat végeztek rajtuk.

Az átadó ünnepségen megtiszteltek bennünket jelenlétükkel: Pölöskei Gáborné (Nemzetgazdasági Minisztérium, Szakképzésért és Felnőttképzésért felelős Helyettes Államtitkár Asszony), aki előadásában a szakképzés helyzetéről beszélt; Ambrus Ilona (Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdálkodásért Felelős Helyettes Államtitkár Asszony); Szita Károly KMJV Polgármestere, aki köszöntőjében méltatta iskolánk törekvéseit, kapcsolta azokat Kaposvár megújulásának folyamatához; Dr. Neszményi Zsolt Kormánymegbízott, aki a kormányhivatalok energetikai felújításáról is tájékoztatta a résztvevőket; Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő, aki személyes emlékeit, élményeit is megosztotta a közönséggel, mielőtt az országos helyzetről beszélt.

A köszöntők között iskolánk tanulói színvonalas produkciókat mutattak be:

  • Szemesi Krisztina és Szeberényi Gergő Ed Sheeran: Perfect című dalát adta elő,
  • Sunyec Bence Nagy Mihály esszérészletét tolmácsolta,
  • Németh Alexandra szalagos táncot mutatott be,
  • Harangozó Barnabás népitánc összeállítással szórakoztatta a megjelenteket,
  • konferált Szabadi Leila és Járfás Levente.

A műsort összeállította és a tanulókat felkészítette: Kolozsiné Keresztes Éva.

Az ünnepség végén, a szalag átvágásával, felkért vendégeink felavatták az elkészült épületrészeket, majd állófogadáson láttuk vendégül a meghívottakat.

Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult iskolánk megújulásához, valamint részt vett az átadó ünnepség előkészítésében és lebonyolításában!

Külön köszönet jár a Kaposvári SZC Lamping József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának, akik sok segítséget nyújtottak a felújítási munkálatok során és a Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának, akik a színvonalas vendéglátásról gondoskodtak.

Az eseményről készült fényképeket a galériában érhetik el:

Az ünnepségen bemutatott prezentációk:

Pölöskei Gáborné előadása

A kollégium képekben

Az átadásról készült sajtómegjelenések megtekinthetők az alábbi linkekre kattintva:

http://kaposvarmost.hu/videok/kaposvar-most/2018/03/19/uj-szigetelest-es-nyilaszarokat-kapott-a-gepesz-kollegiuma.html

 

A CENTRUM FUTSAL országos döntőjébe jutott a GÉPÉSZ csapata

 

Március 7-én iskolánk volt a házigazdája a CENTRUM FUTSAL regionális döntőjének.

            A 4 csapatos tornán a Szekszárdi SZC két tagintézménye, a dombóvári Apáczai és a szekszárdi Bezerédj Szakképző iskola csapatai, míg a Kaposvári SZC 2 iskolája, a Széchenyi és az Eötvös küzdött az országos döntőbe jutásért. A gólgazdag mérkőzéseken a GÉPÉSZ csapata 3 győzelemmel jutott tovább a nyírbátori országos döntőbe.

Az első helyezés mellett a gólkirályi cím is a GÉPÉSZ csapatához került, Orsós Viktor 11 találatával.

 

Hátsó sor balról: Spilák Szilveszter, Kiss Márton, Bakonyi Kevin, Mettner Kornél, Toplak Márk

Elsó sor: Orsós Viktor, Kalányos Ferenc, Laczkó-Pap Benedek

A képről hiányzik: Vodicska Bence, Orsós Vendel

 

Tisztelt Szülők, Tanulóink és Dolgozóink!

 

Tájékoztatunk minden érintettet, hogy 2018. március 8-án kezdetét veszi a Pázmány Péter utcai épület bejáratának, a bejárat előtti tér egy részének és a felvezető rámpának átalakítása, felújítása.

 

A munkálatok idejére a főbejárat, a teljes munkaterület és a felvonulási terület lezárásra kerül.

A felújítás időszakában a személyforgalom a kollégium felől (Damjanich u. 17.) lesz megoldható.

 

Felhívjuk tanulóink figyelmét, hogy a felújítás időszakában a főbejárat előtti részen található kerékpár- és kismotortárolók nem lesznek használhatóak, így az érintettek lehetőleg másképp oldják meg iskolába érkezésüket. Más tárolási vagy parkolási helyet az építkezés ideje alatt nem áll módunkban biztosítani.

 

Kérünk mindenkit, a balesetveszély elkerülése miatt feltétlenül tartsa be az előírásokat és az építési területre ne lépjen be!

 

Ezúton kérjük mindenki szíves türelmét és megértését!

 

 

Az intézmény Vezetősége

Naji Dávid az Év Diáksportolója!

 

Kaposvár elmúlt évi diákolimpiai bajnokait és korosztályos magyar bajnokait köszöntötték márius 06-án a Munkácsy Mihály Gimnáziumban.

Az ünnepségen átadták az év diáksportolóinak járó díjakat is, ahol a fiúknál egyéniben iskolánk növendéke, Naji Dávid, a Kaposvári Judo Klub versenyzője végzett az élen.

 

 

Rajtuk kívül a 2015/2016. tanév diákolimpiai bajnokait és magyar bajnokait, továbbá felkészítőiket  is köszöntötték az ünnepségen.

Iskolánk díjazottjai:

Angyal Gréta judós, ifjúsági korosztály 52 kg-ban diákolimpiai bajnok.

Naji Dávid judós, az ifjúsági korcsoport 55 kg-jában lett bajnok.

Sipos Babett judós, az ifjúsági korcsoport 63 kg-jában lett bajnok.

Csikós Gergely, Ihárosi Dániel, Ringl Dániel, Tóth Bence, az V.kcs. 4X50 gyorsváltó diákolimpia bajnoki csapat tagjai.

Csordás Barnabás, Kiss Máté, Kovács Dániel, Kummer Barnabás, Takács Barnabás, Vimola Márk, A Kaposvári Röplabda Akadémia ifjúsági fiú csapata tagjaiként lettek bajnok.

Eredményes felkészítő munkájáért Kulcsár Józsefet is díjazták a szervezők. (forrás:kapos.hu)

 

ORSZÁGOS DÖNTŐN LETT GYŐZTES ISKOLÁNK CSAPATA MATEMATIKÁBÓL

 

ORSZÁGOS 1. HELYEZÉST ért el a Bolyai Matematika Csapatversenyen a          

                                                 

  GÁL DÁVID 13.C,

 SZENTESI MÁTÉ 13.A,

 FARKAS PÉTER 13.C,

 ZSOLDOS MARCELL PÉTER 13C 

 tanulók által alkotott csapatunk.

 

 

Felkészítő tanárok:   Borbényiné Molnár Hajnalka, Ferka Gabriella

GRATULÁLUNK!

Magyar Parasport Napja a GÉPÉSZBEN

 

Helyszín: Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Időpont: 2018. február 22.

A program szervezői: Testnevelés munkaközösség tagjai

 

A program célja: A fogyatékkal élő és az ép emberek elfogadják és elismerjék egymást, a sport által kerüljenek közelebb egymáshoz, hogy elérjük, hogy a fogyatékos szó csupán egy adat legyen, mint a név vagy éppen a testmagasság, mely ugyan hozzátartozik az emberhez, de nem negatívan különbözteti meg őt.

Célunk, hogy az ép, egészséges tanulókat megismertessük a parasportok nehézségeivel, kipróbálhassák magukat megváltozott körülmények között.

 

Programok a testnevelés órákon:

 

Óra

Feladat

 

1.

 

Egyensúlyozás nehezített körülmények között

 

 

2.

 

„Korlátok között”- Akadálypálya

 

 

3.

 

„Ülve dobni”-Kerekesszékes kosárlabda

 

 

4.

 

Páros feladatok az elfogadás jegyében

 

5.

 

Ülőröplabda

 

 

 

 

 

A fenti játékos feladatokon keresztül próbáltak iskolánk tanulói betekinteni a parasportok világába. Nehezített körülmények között kellett megküzdeniük látszólag hétköznapi akadályokkal. A feladatok során valamely végtag, vagy érzékszerv korlátozásával igyekeztünk testközelbe hozni a parasportolók mindennapjait, megpróbálni átérezni azokat a nehézségeket, amelyekkel épen és egészségesen nem találkozunk.

            Diákjaink szívesen próbálták ki a feladatokat és bár elsőre könnyűnek tűnő feladatokkal sokat küzdöttek.

Néhány pillanatkép a feladatokról:

Egymásra utalva…

Teljes bizalommal.

 

Ülőröplabda

 

Kosárlabda más perspektívából…

Iskolánk tanulói az osztályfőnöki órák keretében megtekintették A "Lehetetlen határán" című filmet, mely az öt magyar paralimpiai bajnokot mutatta be.

 

Spilák Szilveszter

szervező

Kaposvár, 2018. február 26.

Kedves Diákok!

Nemrégiben iskolánkban LanguageCert B2 szintű próbanyelvvizsgán mérhettétek fel nyelvtudásotokat. Erről részletesebben ITT olvashattok. A nagy népszerűségnek és a jó eredményeknek köszönhetően, a Katedra nyelviskola újból szervez ingyenes, írásbeli próbanyelvvizsgát március 17.-én szombaton, az Egészségügyi Főiskolán. Ezúttal B2 és C1 szinten is lesz lehetőség vizsgázni. Akit érdekel a lehetőség, itt jelentkezhet: https://goo.gl/forms/1BkJAem4sDMlBMS42

Ha további kérdésetek lenne, ezen a telefonszámon érdeklődhettek: 30/642-2007

 

Katedra: https://www.facebook.com/kaposvarikatedra/posts/2068549146763137

 

 

Országos válogatóba jutott az Eötvös tanulója

A Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 3/11. A osztályos tanulója, Balog Ádám a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos válogatójába jutott gépi forgácsoló szakmában. Felkészítő tanárai: Huszár József és Bödő Krisztián Péter. Gratulálunk!

 

A középiskolában végig kitűnő eredményt elért tanuló a 9. évfolyamon az OSZKTV verseny reál tantárgycsoportjában jutott döntőbe, az idei évben pedig szakmája területén vesz részt az országos szakmai megmérettetésen. Ismereteit az iskola mellett a külső gyakorlati képzőhelyein (CadProduction, Go-Metall Kft) is bővíti, ami reméljük, sikeres szerepléshez vezet a március 6-i válogatón, majd a döntőben.

 

A felkészüléshez és a versenyhez sok sikert kívánunk!

 

 

 

Oldalak

Feliratkozás Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma RSS csatornájára