You are hereAlapítványaink

Alapítványaink


Tisztelt Szülők!

 

       A Kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákönkormányzata, nevelőtestülete és szülői munkaközössége nevében kérem támogatásukat a „gépészes” diákok érdekében.

Ismeretes, hogy az Országgyűlés az 1996. évi CXXVI. Törvényben rendelkezett a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó saját rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról. Kérjük, hogy döntésénél vegye figyelembe, hogy az iskolánkban működő egyesület, illetve alapítvány egyikének a javára is rendelkezhet a következők szerint:

5. § (1) A magánszemély rendelkező nyilatkozatot általa lezárt, a nevével, lakcímével és az adóazonosító jelével ellátott postai szabvány méretű borítékban, azzal azonos méretű lapon tehet, amelyet vagy az adóbevallási csomagjában helyez el, vagy – az adóbevallást helyettesítő munkáltatói elszámolás esetén – közvetlenül csak a munkáltatójának ad át. A borítékba helyezett rendelkező nyilatkozat csak a kedvezményezett adószámát tartalmazza, továbbá feltüntethető a kedvezményezett elnevezése is.

A felsoroltak az iskola tanulóifjúságának javára, sokoldalú fejlődésének elősegítése érdekében tevékenykednek (többek között támogatják a tanulók sportolását, sportversenyekre utazását, egyszeri ösztöndíjat biztosítanak az egyetemi továbbtanuláshoz, támogatják a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóink tanulását, továbbtanulását, támogatást adnak a tanulmányi versenyeink megszervezéséhez). 

Szervezeteink:                        Gépészek a Gépészekért Alapítvány

                                               Adószám: 19200882-1-14

 

Eötvös Loránd Diáksport Egyesület

Adószám: 19201814-1-14

 

       Az elmúlt évben jelentős támogatás érkezett szervezeteinkhez. Köszönjük a tanítványaink részére nyújtott segítő adakozást! Kérjük Önöket, hogy az idén is támogassák intézményünket valamelyik alapítványunkon keresztül! Segítségüket előre is köszönöm!

 

Kaposvár, 2015. január 22.

Weimann Gáborné

igazgató

 

KEHOP-5.2.10-16-2016

Felhívás

Felvételi előkészítő és tehetséggondozó program

 7. és 8. osztályos tanulók számára

magyar nyelv és irodalomból

2017/2018-as tanév

Digitális napló

ECDL

Alapítványaink

alapítványaink

Határtalanul!