A Magyar Tudományos Akadémián jártunk

A Magyar Tudományos Akadémián jártunk

A KSZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma végzős informatika, és gépész szakmacsoportos tanulói ez évben már hatodszor kaptak lehetőséget a Kaposplast Kft. üzemétől, hogy részt vehessenek a Magyar Tudományos Akadémián rendezett

„Műanyagok: Az ember alkotta anyag - a XXI. század anyaga” című konferencián.

Ezt a fiatalok számára nagyon színvonalas konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia védnöksége alatt, az akadémia épületében rendezik meg minden évben.

Az idei konferencián Dr Bögölyné Róber Judit és Borbényiné Molnár Hajnalka kíséretében 16 fiatal

kapott lehetőséget, a részvételre. A nagy érdeklődésre számottevő programokat színesítette az is, hogy

az előadók interaktív módon bevonták a fiatalokat az előadásokba, kikérték a véleményüket, az EventScreen applikáció alkalmazásával szavazhattak a tudományos kérdésekre. A számos neves előadó olyan témákról beszélt, amelyek a fiatalok érdeklődésének középpontjában vannak, mint a Robotika, az önvezető autók, stb..

Örömünkre szolgált az is, hogy a konferencia számos látványos kísérő programmal is készült, mint a 3D-s nyomtatás, a robotok irányítása, kiállítások, HoloLens stb.

A szakmacsoportban tanuló fiataloknak ez a program azért is jelentős, mert láthatják, hogy érettségi után továbbtanulási lehetőségük is van, hiszen a Budapesti Műszaki Egyetem Gépész és Informatika Kara számos lehetőséget kínál számukra.