Kaposvár Teremtájfutó Bajnoksága

Iskolánkból három tanuló ( Latyák Pál, Pucz András, Szabó Levente) indult a Kaposvári Teremtájfutó Bajnokságon, elsősorban felkészülés gyanánt az Országos Haditorna Versenyre. A résztvevőknek egy próbafutam után négy értékelt kört kellett teljesíteniük, ahol térkép alapján, a megfelelő sorrendben kellett megtalálni a tornateremben elhelyezett akadályokat. Csak a teljesen hibátlan teljesítményt elért versenyzőket értékelték, ezért elsősorban a pontosság volt a fontos, azonban az időeredmény is nagymértékben számított a végelszámolásban.

Annak ellenére, hogy ilyen jellegű versenyen először vettek részt Tanulóink, ketten is felállhattak a dobogóra. Pucz András a második, Szabó Levente pedig a harmadik helyet szerezte meg. Sajnos, Latyák Pál a legutolsó akadályt kihagyta, így ő nem került a legjobbak közé. Rendeztek egy speciális futamot is, ahol az addigiaknál is nehezebb pályát kellett leküzdeni a vállalkozóknak. Itt mindhárom versenyző hibátlan teljesítményt nyújtott.

                          

 

                                                                                                                                    Kulcsár József