Felhívás

Kedves Szülők!

Iskolánk egy Erasmus+ nemzetközi projekt résztvevőjeként 2020. március 29. és április 4. között lengyel, litván, olasz és török iskolai küldöttséget lát vendégül, minden országból 4-4 tanulóval. Amennyiben úgy érzi, hogy erre a pár napra gyermeke mellé szívesen „örökbe fogadna” egy, esetleg két külföldi diákot, kérjük, hogy jelentkezzen a honlapunkon elérhető
Jelentkezés vendéglátónak
elnevezésű online dokumentumon keresztül! A projekt munkanyelve angol, ezért fontos, hogy gyermeke angol nyelvet tanuljon iskolánkban.
Vendéglátóként a szállás mellett napi kétszeri étkezés biztosítására lesz szükség (reggeli és vacsora), valamint a külföldi diák eljuttatására reggel az iskolába. Ez természetesen nem kizárólag autóval történhet, hanem gyermekével közösen, tömegközlekedési eszközzel, vagy gyalog is. Napközben közös projekttevékenységben és kirándulásokon vesznek részt a tanulók vendéglátóikkal, így napközbeni felügyeletre és étkezésre nem lesz szükség. Az iskola által szervezett napközbeni programok a vendéglátókra nem rónak plusz anyagi terhet.
Kérem, vegye figyelembe, hogy amennyiben török diákot szeretne vendégül látni, számára sertés hús helyett, csirkéből, pulykából, halból, vagy marhahúsból készült ételt kell biztosítani.
Ha úgy érzi, hogy gyermekén keresztül szívesen válna egy nemzetközi projekt részeséve, kérem, legkésőbb február 29-ig jelentkezzen vendéglátónak honlapunkon keresztül!

Segítségét köszönöm!
Üdvözlettel:
Horváth Jenő
projektkoordinátor